Gyerekek, el a kezekkel a jelentkezési laptól, eszetekbe se jusson benevezni egy tandemugrásra. Én mondom, aki már megjártam a felhők világát is, hogy inkább vegyetek mozijegyet, és üljetek be egy dokumentumfilmre, mert még az is érdekfeszítőbb, mint 4000 méter magasból, a csodásnak mondott Balatoni panoráma felett madár módjára, esztelenül repkedni. De máris mesélek, miért is javaslok ilyesmiket.

Egy tandemugrás unalmassága semmihez sem fogható

Először is, kaptam egy alapos oktatást, és mivel mindenki a lelkemre kötötte, hogy muszáj, megerőltettem magam, hogy figyeljek. Igaz, a képzelőerőm nulla, és mindez idáig még csak egy videót sem láttam az ugrásokról (feleslegesnek tartottam), így kikerekedett a szemem, amikor láttam a felvételt. Aztán beöltöztem egy hacukába, ami olyan, mint a totyogós korombeli kezeslábasom (igaz, jó kényelmes, és szép kék a színe), és vártam a soromra. Körülöttem mosolygós, izgalomtól kipirult arcok, ideges nevetgélések. Viccek repkedtek a levegőben, bár nekem egy poén sem esett le. Talán ki kellett volna vennem a dübörgő heavy metált a fülemből? Késő bánat, ebgondolat. 

De mégis minek örül itt mindenki ennyire?

Igaz, hogy egész úton idefelé egy kemény drámát olvastam, és folyton sírhatnékom van tőle, de mégis... Jééé, süt a nap, és kék az ég. Szóval, semmi sem szab gátat annak, hogy ugorhassak. Hurrá! Lehet, hogy csak be voltam rezelve, és azért ez a mélabús gondolat? Tartottam magam, és bárki kérdezte, tagadtam, hogy izgulok.

Szóval, miután olyan erősen szorítottam magamhoz az anyukámat, ahogyan talán még soha, rendíthetetlen bátorsággal kezdtem el haladni a helikopter felé a többiekkel. Ez azért már cidrisebb volt, mivel a zenémet elkobozták, így eggyé kellett olvadjak az izgatott zsivaj, és a helikopter hangjával. 

Jesszusom, elkezdtünk emelkedni!

Ugyan már, nem az én kezem remeg, a szél süvít be ennyire, és az mozgatja! Mi leszünk a harmadikok a pilótámmal. Ki se merek nézni, helyette meditálok, és nézem a szemben ülőket, ahogyan másodpercről-másodpercre változik az arckifejezésük. Nagyon szórakoztató. Én a szoborarc nevet kapom tőlük, de nem értem miért. Lehet, többet kellett volna aludnom este? Végig úgy éreztem magam, mint aki álmodik.

Persze, hogy kértem én is videót!

Éppen ezért, jól beégettem a retinámba azt a képet, amit a kiugrás pillanata előtt láttam (hihetetlenül szép volt), majd egy nagyot léptem az ismeretlenbe, és jó erősen lecsuktam a szemem. A rokonok szerint nagyon mulatságos a felvételen a csukott szemmel, tátott szájjal zuhanó fizimiskám. Nos igen, a szám, az tátva maradt az élménytől, még így is… Aztán hallottam, amint szárnyat bont az ejtőernyő, és éreztem, ahogyan szelídül a szél hatalmas ereje. 

És akkor kitárulkozott előttem a világ

Muszáj volt kinyitnom a szemem. Azt hiszem, elkezdett érdekelni a dolog. Az adrenalin tomboló ereje felébresztett, elfújta a közönyösségem, és hirtelen hatalmas örömet éreztem. Azt a csodát pedig, amit láttam, nektek is meg kell tapasztalnotok!

Fiúk, lányok, jelentkezzetek tandemugrásra, és éljétek át az élményt az első pillanattól az utolsóig!

Egy ugró, aki másodjára már sokkal, de sokkal okosabb lesz...